Ausztrál Nagydíj – Verseny

Izgalmas, kissé kaotikus verseny után Nico Rosberg a 6. helyen (Jarno Trullit hátrébb sorolták) ért célba és ezzel három pontot szerzett. A helyezés kissé szerencsés és egyben szerencsétlen is. Nico remekül kezdte a futamot és az első kanyar után már a 3. pozícióban volt Jenson Button (BrawnGP) és Sebastian Vettel (Red Bull Renault) mögött. Azonban a 3. kanyarhoz már rosszul érkezett és többen is elmentek mellette, így a 6. helyen tudta folytatni a versenyt.

[singlepic id=280 w=250 h=167 float=left]A Williams FW31 azonban remek tempót mutatott és végül néhány kör múlva Nico már támadta az előtte haladókat. Sikerült megelőznie Kimi Raikkönent (Ferrari) és üldözőbe vette Robert Kubicát (BMW-Sauber). A verseny ezen szakaszában, a kerékcserék előtt a 3. helyen is autózott.

Nico Rosberg a 16. körben hajtott a boxba kerékcserére és tankolni. Sok üzemanyagot kapott, ám valamilyen probléma adódott az autó bal elejénél, ami rengeteg időbe került – emiatt csak a 12. helyre tudott visszaállni. Még a gumikat sem sikerült felmelegíteni, ugyanis a következő körben Nico csapattársa, Kazuki Nakajima a falnak ütközött a 4. kanyar után, ami miatt beküldték a biztonsági autót.

Nico nem tudta megfelelően felmelegíteni a kemény keverékű gumikat, így pozíciókat vesztett az új rajtnál. Nagyot csatázott Nelson Piquet Jr-ral (RenaultF1) is, melynek végén a brazil kicsúszott, valószínűleg fékhiba miatt. Ezután az AT&T Williams csapat versenyzője beragadt Sebastian Buemi (Toro Rosso) mögé, akit képtelen volt megelőzni, így folyamatosan leszakadt az élmezőnyről. Miután Buemi kiállt előle Nico sokat gyorsult.

A verseny utolsó szakaszában Nico a lágyabb gumikkal igyekezett előrrébb és eleinte remek tempót is diktált. Ekkor futotta a leggyorsabb kört is, ám 10 kör után a gumik teljesen elkoptak, így két kör alatt a 4. helyről a 9. helyre esett vissza. Úgy tűnt már nincs esély a pontszerzésre sem, mikor az élmezőnyben Robert Kubica megpróbálta megelőzni a 2. helyen haladó Sebastan Vettelt (Red Bull Racing). Ütközés lett a vége és mindkét versenyző kiesett. A törmelékek és a pályán szélén álló BMW miatt beküldték a biztonsági autót és a mezőny már emögött fejezte be a versenyt.

Nico ugyan a 7. helyen ért célba, de a 3. helyezett Jarno Trullit hátrébb sorolták, mivel szabálytalanul előzte meg Lewis Hamiltont (McLaren-Mercedes) a biztonsági autós szakasz alatt.

A verseny hivatalos végeredménye (pontszerzők):

  1. Jenson Button – Brawn GP – 1:37:15.784
  2. Rubens Barrichello – Brawn GP – +0.870
  3. Lewis Hamilton – McLaren-Mercedes – +2.914
  4. Timo Glock – Toyota – +4.435
  5. Fernando Alonso – RenaultF1 – +4.879
  6. Nico Rosberg – AT&T Williams – +5.722
  7. Sebatian Buemi – Toro Rosso – +6.004
  8. Sebastian Bourdais – Toro Rosso – +6.298
  • Leggyorsabb kör: Nico Rosberg (AT&T Williams) – 1:27.706 – 48. kör

Nico Rosberg: “Ez egy kihívásokkal teli verseny volt és bizony itt-ott voltak problémáink. Először is akkor, mikor nyitva hagytam az utat az első körben a 3. kanyarban és emiatt vesztettem néhány pozíciót, aztán gondunk volt az első pit stopnál is. A biztonsági autós szakasz utáni újraindítás nagyon nehéz volt a hideg gumikon, nem volt tapadásom, akárcsak a verseny utolsó szakaszában. Mindent kihoztam a gumikból, de egyre rosszabb lett, képtelenség volt magam mögött tartani bárkit is. Összességében azt gondolom, hogy a két pont jó eredmény, mert úgy hiszem gyorsabbak vagyunk, mint az előttünk végzett autók egy része, szóval a világbajnokság szempontjából ez jó. Izgalmas verseny volt a mai az új szabályoknak köszönhetően.”

Kazuki Nakajima: “Elég nagy balesetem volt a 17. körben, amikor szélesen vettem a 4-es kanyart és ráhajtottam a kerékvetőre, ami megdobta az autót és elvesztettem a hátulját. Elég erős volt a becsapódás, de az előzetes orvosi vizsgálatok szerint minden rendben, de természetesen a kiesésem fáj! A verseny nagyon élvezetes volt, jó volt a tempónk, jó volt az üzemanyag-mennyiség, jók voltak a gumik, szóval ezen pozitívumokat szem előtt tartva kell készülnöm a jövő heti Maláj Nagydíjra.”

Sam Michael, az AT&T Williams csapat technikai igazgatója: “Bátorító tempót diktáltunk a mai versenyen és amikor tiszta volt a pálya, voltunk olyan gyorsak, mint bárki már, Nico érte el a verseny leggyorsabb körét és nagyszerű munkát végzett. Azonban, mint csapat ma elkövettünk néhány hibát, így jobb munkát kell végeznünk a következő versenyen, Malájziában. Gratulálunk Ross Brawnnak, Jensonnak és a csapatuknak a nagyszerű eredményért, mindent el fogunk követni, hogy megnehezítsük a dolgukat.”

About the Author