Ismét balszerencsésen alakult Nico Rosberg számára egy futam. Az Ausztrál Nagydíj után a Maláj Nagydíjon is peches volt az AT&T Williams csapat versenyzője. Ám ezúttal nem annyira a boxutcai hibák, hanem inkább a természet szólt közbe.
[singlepic id=322 w=250 h=167 float=left]Nico a 4. helyről rajtolva remekül ugrott ki és azonnal az élre tört. Az első kanyarban még csatáznia kellett Jenson Buttonnal (BrawnGP), ám a német volt a belső íven, így meg tudta tartani a vezető pozíciót. Nico kicsit el is tudott lépni az üldözőktől és 3 másodperces előnyre tett szert az első kerékcseréig. A német versenyző a 15. körben jött be az új kerekekért és a riválisok tankolása után a 2. helyen találta magát, Button mögött – ezzel még mindig a dobogóért, sőt talán a győzelemért is harcban állt. Ám az égbolt egyre sötétebb lett és nem sokkal később eleredte az eső. A boxutcában a szerelők folyamatosan dolgoztak. Mivel a többség tipikus trópusi esőre számított, az extrém esőgumik kerültek elő. Azonban azok döntöttek jól, aki az intermediate gumikat választották, mivel nem esett túl sűrűn az eső.
Mikor egyértelmű volt, hogy az utóbbiak döntöttek jól, a többiek is (köztük Nico Rosberg) visszatértek a boxba. Pár kör elteltével azonban megjött az özönvíz. A versenyzők ismét a boxba hajtottak – Nico Rosberg 4 alkalommal járt kerékcserén. Az eső azonban oly mértékű lett, hogy végül be kellett küldeni a biztonsági autót, majd miután kiderült, hogy szinte az is vezethetetlen, félbeszakították a futamot.Mivel újraindításra már nem került sor, a végeredményt a biztonsági autó beküldése előtti kör szerinti állás adta. E szerint Nico Rosberg csak a 8. helyen volt. Mivel a futamnak épp csak a fele ment le, így a pontszerzők csak a járandóság felét kapját, ami azt jelenti, hogy Nico 1 pont helyett csak 0,5 pontot kap.
A Maláj Nagydíj hivatalos végeredménye (pontszerzők):
- Jenson Button – BrawnGP – 5 pont
- Nick Heidfeld – BMW-Sauber – 4 pont
- Timo Glock – Toyota – 3 pont
- Jarno Trulli – Toyota – 2,5 pont
- Rubens Barrichello – BrawnGP – 2 pont
- Mark Webber – Red Bull Racing – 1,5 pont
- Lewis Hamilton – McLaren-Mercedes – 1 pont
- Nico Rosberg – AT&T Williams – 0,5 pont
Leggyorsabb kör: Jenson Button – BrawnGP – 1:36.641
Kazuki Nakajima, az AT&T Williams csapat másik versenyzője a 12. helyen zárta a futamot. Nico Rosberg a 4. legjobb időeredményt érte el a Maláj Nagydíj futamán.
Nico Rosberg: „A rajtnál megszereztem a vezetést és mivel a Williams már régen volt elől a puszta teljesítményének köszönhetően, köszönetet kell mondanom a mérnököknek ezért. Az autó nagyon jól ment, következetesen tudtam mindegyik körben hajtani és növeltem az előnyöm a mögöttem lévőkhöz képest. Aztán jött az eső és a körülmények sajnos nem alakultak jól számunkra. Végül is kihoztunk valamit ebből a napból és az autónk ott van élmezőnyben, szóval legközelebb igyekszünk megszerezni annyi pontot, amennyit megérdemelnénk.”
Kazuki Nakajima: „A rajtnál kipörögtek a kerekeim és visszaestem néhány pozíciót a KERS-sel induló autókhoz képest, beragadtam Piquet mögé és nem tudtam megelőzni. Ez befolyásolta a terveimet, hiszen sok időt vesztettem mögötte, aztán meg természetesen az időjárás is beleszólt és teljesen lehetetlen volt helyes döntést hozni a változó körülmények között. Helyes volt, hogy félbeszakították a versenyt és nem lepett meg, hogy nem indították újra.”
Sam Michael, az AT&T Williams csapat technikai igazgatója: „Nagyszerű volt Nico rajtja és jó teljesítményt nyújtott a száraz első szakaszban. Mikor megváltozott az időjárás, ugyanazt a gumistratégiát követtük, mint a körülöttünk lévők, beleértve a Brawn-t és Trullit, de ők többet kihoztak a kiállásukból, mint mi.”